5 évesek lettünk!
"Olyan mintha pár ember, annyi energiát mozgatna meg, mint amivel a világot is meg lehetne váltani és még sütit is sütnek közben."
(Papp Katalin)
Sokszor megfogalmaztuk már a céljainkat. Egyesületünk tevékenysége két alapvető pillérre épül, környezeti nevelésre és kulturális örökségünk megismerésére, melyek kapcsán igyekszünk sokszínű, főként közösségépítő gyermekprogramokat megvalósítani. Ötlet, terv, megvalósítanivaló szerencsére mindig akad bőséggel. Mindig van egy következő lépés, ami nem várat magára, amivel előrébb jutunk, fejlődünk, bővülünk.
Csakhogy nem a jubileumi ünnepségünkön. Aznap megálltunk és visszanéztünk. Visszaemlékezünk arra az 5 évre, amit együtt töltöttünk, amit együtt táncoltunk át. És lám: milyen sokan összegyűltünk az évfordulós programokon, a gálán, a táncházban! Milyen sokan olvassátok ezt a bejegyzést! Ugye mindenkinek vannak közös emlékei az egyesülettel kapcsolatban?! Labirintus a nádban, kovácsolás kistótfaluban, egy piknik, egy szép megemlékezés, egy szelíd póni, egy tánc a levendulaszárító színpadon… Minden pillanatért hálás vagyok.
Nem tudom biztosan, hogy öt év sok-e vagy kevés. Amit látok, hogy Péter fiam is öt éves, középsős óvodás múlt. Azt hiszem jól megtöltöttük élményekkel ezt az időt… Élményekkel, kalandokkal, barátsággal.
Hogy is kezdődött?
2020.
június 28-án játékos, tapasztalatszerzős túrát rendeztünk a Siklósra érkező
erdőmérnök hallgatóknak. Ez volt az első programunk, erre az alkalomra
született meg a Rókavár elnevezés. Rókavár, a kalandok otthona. Persze egy kis
ravaszság nem árt.
2020.
szeptember 29-én tagtoborzó táncházat tartottunk: megalakult a Kikerics
Néptáncegyüttes. Nevét a Szársomlyón található endemikus kis virágról kapta. Ő
is itt lakik.
Végre pedig 2021. februárjában az Egyesület elfoglalta jelenlegi
helyét Vokányban.

Közösségépítés. Baráti kalákák, íjászkodás, kézműves foglalkozások, húsvéti koccintások, márciusi ifjak… És a tánc, az ének. Természetesen nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is hatalmas élmény, amikor együtt tanulhatják a magyar néptánc lépéseit.
Tudom, ha közösen dolgozunk, sokkal nagyobb csodákat teremthetünk. Hiszen a különböző nézőpontok, ötletek, ízlések együtt formálódnak egy szép egésszé. És mindenkinek megtaláljuk a helyét.
Ha választanom kéne, hogy megcsináljak valamit tökéletesre egyedül, vagy a legjobb tudásunk szerint, de egy kissé csáléra, szétszórtra, ügyetlenre együtt, én mindig titeket választanálak.
(Dávid-Pásztor Virág)

